Karácsonyi ünnepség a nyugdíjasok tiszteletére

2018. december. 18., kedd - 00:00

A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete ma délután tartotta a már hagyományosnak mondható karácsonyi összejövetelét. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme szinte zsúfolásig megtelt a nyugdíjasokkal. Az eseményen részt vett még dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester és Demeter Ferenc, a Veszprém Megyei Nyugdíjas Egyesület elnöke.

Az ünnepségen Baán Éva, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki mint mondta, a nyugdíjas karácsony az egyik leglátogatottabb programjuk.
-Igyekszünk minden évben méltóan megünnepelni a karácsonyt. Minden alkalommal híve vagyok a generációk találkozásának, ezért évről évre a gyerekek adnak szívhez szóló műsort nekünk. Idén az erkelesek leptek meg bennünket, valamint a nyugdíjas énekkarunk énekelt karácsonyi dalokat. Az egyesület idén sem feledkezett meg tagjairól, hiszen mindenki vásárlási utalványban részesült - mondta Baán Éva.
A meghívott vendégeknek mézeskalács szíveket nyújtottak át az egyesület nevében.
Elsőként Áldozó Tamás polgármester szólt a megjelentekhez. Mint mondta, nagyon jó, hogy a városnak egy ilyen kiváló nyugdíjas közössége van, amely szervezetten képes megmozdulni és képviselni az érdekeiket. A pápai nyugdíjas egyesület összetartó és tudnak egymásra figyelni. Végül mindenkinek szép, békés karácsonyt és boldog új évet kívánt, s azt, hogy találja meg mindenki azt a békét, meghittséget, szeretet a következő napokban, amire vágyik, s érezzék jól magukat a szeretteik körében.
Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, mindig nagy örömmel jön el a nyugdíjasok rendezvényeire.
-Néhány nap múlva elérkezik a szenteste. Ezekben a hetekben felgyorsulnak az események, több karácsonyváró rendezvény van, néha már kicsit fárasztóak is ezek. Ám van valami, ami különösen lényeges ezekben a napokban, s ez a nyugalom, a szeretet, ami ilyenkor még hatványozottabban van jelen. Fontos, hogy ilyenkor senki ne maradjon egyedül, hiszen a szeretet ekkor még fontosabb - tette hozzá, majd boldog karácsonyt kívánt mindenkinek.

(forrás: papa-ma.hu)