A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete szakmai beszámolója a 2023. évi tevékenységéről.

2023-as év elején elkészítettük éves szakmai és pénzügyi beszámolóinkat, munkatervünket, melyet március 10-én a beszámoló közgyűlésen ismertettünk és azok jóváhagyásra is kerültek. Éves tagdíjunk 2000 Ft volt, melyet 615 fő fizetett meg az év végére. A vezetőséggel egyetértésben a tagdíj ez évben sem változik.

Aktuális pályázataink elszámolását határidőre teljesítettük és a megjelent pályázatokra ismét beadtuk szakmai és működési célra szóló terveinket: Pápa Város Önkormányzatához és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez. Pályázataink sikeresek voltak és minden alkalommal támogatásban részesült egyesületünk. A Városi Civil Alap nyertes pályázatának köszönhetően pedig vásárolhattunk új laptopot és egy minden igényt kielégítő új, nagy teljesítményű fénymásoló gépet. Az elnyert pénzösszegek felhasználása által tudtuk biztosítani a folyamatos és magas színvonalú működésünkhöz szükséges feltételeket.

Nagy-rendezvényeinket minden alkalommal megtisztelték jelenlétükkel városunk vezetői és meghívott vendégeink, melyet tisztelettel köszönünk!

Március 10-én tartottuk meg éves beszámoló közgyűlésünket a Városi Sportcsarnokban és azt követően pedig Nőnapi ünnepségünket, melyre megtelt a nézőtér (500 fő). Az ünnepi köszöntők után egyesületünk férfi tagjai lepték meg humoros énekeikkel tagságunkat, majd Bóka Kristóf énekművész, változatos műsorával szórakoztatta tagjainkat, és együtt énekeltünk a kitűnő előadóval. Vendégünk volt ünnepségünkön a Csóti Margaréta nyugdíjas klub. A műsor befejezése után minden hölgy-tagunk egy-egy, a tavaszt idéző gyönyörű virágot vehetett át Pápa város polgármesterétől. A helyszíntől távol lakókat különjáratú kisbusz szállította otthonukba.

Június 23-án ismét a Malom-tónál szerveztük meg a Júniálist, 360 fő tagunk részvételével és meghívott városi vendégeinkkel. A jóízű ebéd után tagjaink részéről bemutatott rövid műsorok követték egymást, jó hangulatban, majd estig tartó tánc jelentette ismét az összetartozás és a szeretet jelenlétét. Tagjainkat különjáratú autóbusz szállította haza a program végeztével.

Október 1-jéhez, az Idősek Világnapjához igazítva, felejthetetlen programsorozatot bonyolítottunk le. 2023. szeptember 26-27-28-án és október 3-4-5-én, valamint október 10. és 12-én, alkalmanként 45 fővel, nyolc alkalommal különjáratú autóbusszal utaztunk Budapestre a Parlament, a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum megtekintésére, ligetséták keretében, idegenvezető igénybevételével. Hazafelé pedig Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban gyönyörködhettünk a Munkácsy Mihály kiállítás képeiben. A különböző korú és egészségi állapotú tagjaink – időnként küzdve a fáradtsággal –, de annál nagyobb akarattal vettek részt e nap CSODÁIN! A hazafelé úton még volt kedvünk megbeszélni a napi különleges élményeket, sőt nótáztunk is. Pápára érkezve és azóta is, minden tagunk nagy elismeréssel nyilatkozik az egész napos kirándulásról, mely tartalmas, életre szóló élményt nyújtott számunkra. Az utazási költséget a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Pápa Város Önkormányzatához benyújtott nyertes pályázataink biztosították. A támogatásokat ezúttal is tisztelettel megköszönjük!

December 18-án tartottuk meg a Sportcsarnokban karácsonyi ünnepségünket a Honvéd Bajtársi Klub tagjaival közösen. A tagok által előadott versek, a két énekkar felemelően szép, meghitt hangulatot teremtő dalai, méltó karácsonyvárást jelentettek az 500 fős tagság részére.

Egyéb rendezvényeink:

- Április 11-én Irodalmi körünk verses megemlékezést tartott a Költészet Napján.

- Április 28-án részt vettünk Lendvai Ernőné néptáncpedagógus elévülhetetlen munkáját elismerő „Emlékszoba” avatón. A megemlékezést a Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője szervezte a gyermek és felnőtt néptáncosok elé példát állítva, Mária néni országosan is elismert tevékenységnek.

- Május 18-án a vezetőség tagjaival Zalaszentgróton tettünk látogatást az ottani Idősek Tanácsa meghívására, akik az előző évben vendégeskedtek egyesületünknél. A vendég-látókkal folytatott baráti beszélgetés ismét megerősített bennünket a közösségi összetartozás fontosságáról. Hazafelé rácsodálkoztunk a felújított Türjei templom értékeire és szépségére.

- Május 9-én a Gyalogló klub meghívására a Békási nyugdíjasokkal a Külső-Várkerti látványtónál jó hangulatú pikniket szerveztünk, mely példaként szolgálhat minden klub számára a közösségépítésre és egymás elfogadására.

- Május 21-én a Pápán is megrendezett Futókör napján, 9 fő férfi tagunk önkéntes munkájával járult hozzá az országosan is kiváló eredményhez, melyet oklevéllel ismertek el a szervezők.

- Június 4-én szép számmal vettünk részt az országosan is elismert Vadvirág néptáncegyüttes 40+2 évfordulós ünnepségén, melyen a műsorszámok változatossága, a viseletek sokszínűsége, a népzene és néptánc összefonódása vastapsot váltott ki a közönség körében. Hölgytagjaink ennél a rendezvénynél is láttak el önkéntes munkát.

- Júniusban egyesületünk társalgójában köszöntöttük 26 fős kerek-születésnapos tagunkat, akik közül 5 fő ünnepelte 90. születésnapját. Az ünnepség fényképezkedéssel, jó hangulatban, nagy beszélgetések mellett zajlott. Az ünnepeltek köszönetet mondtak a vezetőségnek és jókedvűen szállítottuk őket haza személygépkocsinkkal.

- Augusztus 19-én partnervárosunk, az Ógyalla-i Idős-klub meghívására Irodalmi körünk tagjai részt vettek verses-énekes műsorukkal az ottani Szent István Napi Ünnepen. Az egész napos rendezvény felemelő és barátsággal teli élményekben részesítette úgy a meghívó, mint meghívott tagjainkat.

- A jól összeszokott főző csapatunk,Balassa Zoltánné, Bolla Miklósné és Riba János,két alkalommal vettek részt városrészi napok főzőversenyén,egyszer első-helyezést értek el.

- Átérezve a szomszédunkban zajló háború okozta nehézségeket, pénzbeli gyűjtést szerveztünk a kárpátaljai testvérvárosunk, Visk-i barátaink részére. Elismerő köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik bármilyen összeggel is hozzájárultak a meghirdetett gyűjtéshez, hiszen Négyszázezer forintot küldhettünk el a Viski Hagyományőrző Egyesület vezetője részére, melyet dr. Áldozó Tamás polgármester úr személyesen adott át részükre. Visszajelzésük alkalmával könnyek között köszönték meg önzetlen segítségünket.

- Ebben az évben is segítettünk a pápai Máltai Szeretetszolgálat felkérésére a jótékonysági gyűjtésekben, augusztus 24-27-ig és december 14-19-ig. Mindkét alkalommal 24 fő nyugdíjasunk vett részt a gyűjtésekben. Az év végén a Máltaiaktól mi is részesülhettünk szeretetcsomagokban, melyeket a legrászorultabb nyugdíjasaink részére kiszállítottunk lakásukra. Köszönet minden önkéntes tagunknak a gyűjtésért.

- Október hónapban főleg klubtagjaink 8 előadás keretében vettek részt, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókat felölelő előadásokon. Köszönöm!

- Október-november hónapban részt vettünk több tagunkkal együtt a Gondosóra program népszerűsítésében és a regisztrálást is elkészítettük tagjaink részére. Az igénylést még azóta is folyamatosan segítjük. Köszönjük az adományozónak ezt a gondoskodást, mely nagy biztonságot nyújt mindannyiunk számára.

- November 28-án, december 5-én és ez év január 30-án a Városi Könyvtár adott helyet a Provident Pénzügyi Zrt. által megszervezett Nyugdíjas Akadémia 3 alkalomból álló előadás-sorozatnak. Az előadásokon 80-100 fővel vettünk részt, ahol hasznos pénzügyi és az egészségünk megőrzésére szóló kitűnő tanácsokkal láttak el bennünket széleskörűen nagy tudású szakemberek.

- December 1-jén a Mozdulj Pápa! rendezvényén mozoghattunk kedvünkre és az egészségünk megőrzése érdekében a Sportcentrumban.

- December 10-én Énekkarunk és Irodalmi Körünk a városi adventi műsorok keretében szerepelt az alkalomnak megfelelő karácsonyváró dalokkal és versekkel.

- Minden alkalommal részt vettünk a városban megrendezett nemzeti ünnepeinken és különböző megemlékezéseken koszorúzással, továbbá nagy rendezvényeken, kisebb közérdekű előadásokon is igyekeztünk a meghívásoknak eleget tenni részvételünkkel úgy a vezetőséggel, mint tagjainkkal egyaránt.

- Külön köszönetemet fejezem ki az Énekkar és az Irodalmi Kör tagjainak, a csoport- vezetőknek, Szanyiné Csepregi Ilonának és Csukárdi Tibornak, akik minden szereplési felkérésen tudásuk legjavát adva mutatták be műsorukat.

- Köszönet Kiss Sándorné Incinek, hogy az Andalgók gyalogló klub tagjainak változatos sétákat és kisebb utazásokat állít össze, továbbá a Senior tornán résztvevőket is lelkiismeretesen összefogja. Kiemelkedő aktivitásukért az Országos Gyalogló Idős Klub oklevelét vehették át a Millió lépés programban eredményes részvételükért. Gratulálunk! Köszönet Jámpa Péterné Csirinek a gyógytorna-foglalkozások vezetéséért.

- Köszönet a Kártya klub vezetőjének, Polyák Istvánnak, hiszen hétről-hétre olyan foglalkozásokat tartanak, hogy a klub tagjai szinte belefeledkeznek az együttlétbe. Folyamatosan kimagasló eredményeket, első-második és harmadik helyezéseket érnek el megyei és régiós versenyeken is. Gratulálunk a klub minden tagjának az aktivitásért!

- Textiles klub vezetője Nágel Jánosné Terike, aki hosszú évek óta vezetője a jól működő klubnak, igyekszik új programokat szervezni és alkalmanként megújulni. Köszönöm Terike önzetlen munkáját.

- A Húsos klub vezetője Gelencsér Lászlóné Csöpi is nagyon aktív vezető, igyekszik nemcsak a klubban, de más klubokkal összefogva is hasznos szabadidős programokat szervezni és meglepetésekkel is szolgálni a tagoknak.

- Nagy elismeréssel kell szólnom az önkéntes levélhordókról, akik minden alkalommal - jó vagy rossz időben is - teljesítik a rájuk bízott nem kis feladatot, hogy a kikézbesítendő leveleket időben megkapja minden tagunk. Köszönet mindenkinek!

- Külön köszönet mindannyiunk részéről Riba János vezető-társamnak, aki második éve vállalja az egyesületi személygépkocsi vezetését. A személygépkocsit egyre több tagunk veszi igénybe: orvoshoz vagy kezeléshez eljutásra, nagy bevásárlás megoldására, rendezvényekre eljutásra és hazaszállításra, év végi adományok házhoz szállítását is így oldjuk meg.

Köszönetemet fejezem ki a Családsegítő vezetőjének, aki majdnem minden héten 16 fő részére állított össze zöldség-gyümölcs és pékáruból álló csomagot, melyet titkárunk Kereszt Józsefné és Riba János vittek el személyesen a kizárólagosan ellátatlan és beteg tagjaink részére.

Egyesületünkben minden hó elején tartunk ülést, ahol az egyesület vezetősége és a klubok vezetői vesznek részt. Megtárgyaljuk az előző hónap eseményeit és meghatározzuk a következő hónap teendőit. Köszönöm a vezetők hatékony munkáját! Ezúton is köszönöm dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester anyagi és erkölcsi támogatását, továbbá a különböző kiírt pályázatokra beadott, majd elnyert pénzügyi támogatásokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. különböző kollégiumainak.

Köszönöm a tagság nyitottságát, egymás iránti figyelmét, az összefogást és a szolidaritást a közösségi együttlétek során. Ezen értékek mentén tudunk túljutni a felmerülő gondokon, problémákon és őrizzük meg egészségünket, emberségünket, időskori méltóságunkat.

Pápa, 2024. március 8.

Baán Istvánné sk.

elnök